Sikeres startupok között a Publio Kiadó
A Publio Kiadó Kft, a PBG FMC befektetése is szerepelt a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület által immáron második alkalommal megrendezésre kerülő sajtóreggelin 2018. 02.21-én, ahol lehetőség nyílt, arra hogy a kockázati tőkealapok által befektetett sikeres, innovatív portfólió cégek bemutatkozzanak a média felé.
Az eseményről többek között a napi.hu is beszámolt:
„2011 végén alakult a Publio Kiadó Kft. azzal a céllal, hogy az angolszász kultúrában megszokott szerzői kiadást itthon is meghonosítsák” – jelentette ki Alcser Norbert, a cég vezetője. Mint mondta, eleinte probléma volt, hogy szembesülniük kellett a magyar írók képzetlenségével, de mint mondta, “öt-hat év alatt sikerült elérni, hogy immár tisztában vannak azzal, mitől lesz könyv, a könyv”.
A legnagyobb probléma Alcser szerint a könyvértékesítés, hiszen jelenleg inkább az a jellemző, hogy olvasói visszajelzések alapján ajánlják egymás között a vevők a nyomhatott könyveket. “Ezen próbálunk változtatni, ám problémát okoz, hogy a mai könyvpiacon a nagyobb értékesítők mind egy-egy kiadóhoz tartoznak, ezért nehéz elérni a függetlenséget, hogy bárki könyve ugyanakkora súllyal induljon a piacon.” Alcser elmondta azt is, hogy a magyarországi könyvpiac megragadt az évi 43 milliárd forinton, ez maximum az infláció mértékével emelkedik, és nagy változás az is, hogy az átlagos példányszám a ’80-as, ’90-es évekre jellemző 6 ezer példányról lecsúszott 1500-ra.
A cég fő célja, hogy profitorientáltan próbálják a kiadást megoldani, első lépésként így nem 1500 példányban adják ki a könyveket. “Nem áll a raktárban pénz és a cash flow is egyszerűbb” – kommentált Alcser, aki elmondta azt is, hogy ügyfeleiknek igyekszenek segíteni abban is, hogy fel tudják használni az első kiadás által szerzett hírnevet. “A könyvpiacon 7-10 százalék a jutalék, ezzel nem lehet messze menni. Éppen ezért Publio Kiadó Kft. a marketingben is segít, hogy a szerzők könyvei minél több helyen meg tudjanak jelenni” – mondta Alcser, aki elmondta azt is, hogy az eddig eltelt időszakban 850 szerző 1800-1900 könyvét adták ki és már 170-180 úgynevezett cserepontot alakítottak ki, ahol az olvasók egymás között cserélgethetik a könyveiket.”
A teljes cikk itt olvasható.
Következő:A PBG FMC a Venture Capital Summit-on